D-12 osztály
Típus:
Cirkáló
Megépített egységek:
I.K.S. Javakorr, I.K.S. Cha’Joh plussz harminchét másik. Ezt a típust a Klingon Birodalom kivonta a szolgálatból.
Építési időszak:
2348-2356
Méretek:
Hossza: 109 méter
Sugara: 92 méter
Magassága: 20 méter
Szintek száma: 5 (a gondolák nélkül)
Súlya: 35.000 metrikus tonna
Legénység: 37 fő
Fegyverzet:
2 darab Mark 6-os diszruptorágyú, teljes kimeneti teljesítményük 17.000 TeraWatt, 1 darab fotontorpedó-indító + 15 torpedó
Védelmi rendszerek:
Pajzsrendszer, teljesítménye 486.000 TeraJoule, duránium/tritánium páncélzat
Sebessége (TNG skála):
Normál sebesség: Warp 5
Maximális cirkáló sebesség: Warp 7
Elérhető maximális sebesség: Warp 8.2 melyet 12 órán át tud tartani
Erősségi mutató: (Galaxy osztály = 1.000)
Sugár tűzerő: 170
Torpedó tűzerő: 160
Fegyverzet hatótávolsága és hatékonysága: 110
Pajzs erőssége: 90
Páncélzat erőssége: 160
Sebesség: 580
Harci manőverezhetőség: 200
Átlagolt erősség: 180
A hajó élettartama:
Szolgálatból kivonva a plazmatekercsek hibája miatt (lásd a leírásban)
Felújítási időszakok:
Minimális: 2 évenként
Standard: 10 évenként
Jelentős: 20 évenként (tervezett)
A D12 a B’Rel osztály egy módosított változata, mely 2348-ban mutatkozott be először. A D12-eseket újfajta álcázóberendezéssel látták el, mely hatékonyabb lopakodást tett lehetővé. Erre elsősorban azért volt szükség, mert akkoriban az Alfa Kvadránsban egyre több új érzékelő jelent meg. De ez az osztály nem igazán volt eredményes. Az álcázóberendezés túl terjedelmes volt minden előző modellhez képest és energiafelhasználása is nagyobb volt. A parancs úgy szólt, hogy egy ilyen kis hajóba is, mint a D12, építsék be ezt. Ez azonban azzal járt, hogy a torpedófegyverzet felét, a teljes rakteret és a legénységi szállások egyharmadát is fel kellett áldozni. Az álcázóberendezés miatt a legénység létszáma a B’Rel osztályhoz képest hét fővel megnőtt, ami még klingon mércével mérve is túlzsúfolt hajót eredményezett. Ezen változtatások miatt az elkövetkezendő hét évben a D12-esek csak kis számban álltak szolgálatba. 2357-ben az I.K.S. Kolnar tizenöt legénységi tagja halt meg akkor, mikor a páncélzat kirobbant, miközben a hajó bekapcsolt álcázóval haladt; két hónappal később egy hasonló szerencsétlenség az I.K.S. Naklethen pedig tizenegy harcos halálát okozta. A vizsgálat kiderítette, hogy mindkét esetben az álcázóberendezés hibás plazmatekercsei okozták a balesetet, melyek erős neutronsugárzást adtak le, ezzel anyagfáradást okoztak a páncélzat nagy területén, szinte minden hajón. A D12-es osztályt így 2359-ben kivonták a szolgálatból.
Szinte mindet szétszerelték, vagy éleslövészeten használták célpontként, de kilenc darabot magánszemélyeknek adtak el. A hajók legtöbbjét zsoldosok, vagy kalózok használták, többször is tulajdonost váltottak az évek során. A leghíresebb valaha használt D12 a renegát Duras Ház két tagjának, Lursanak és Betornak a hajója volt, melyet arra akartak felhasználni, hogy megszerezzék a Trilithium fegyvert 2371-ben. Mikor a USS Enterprise-D találkozott a hajóval, a Duras Nővérek képesnek bizonyultak arra, hogy a Föderációs hajó pajzsait átlőjék, és katasztrofális sérüléseket okozzanak a hajtómű szekción, ezzel destabilizálva a reaktormagot. A csészealj szekció megmenekült a robbanás elől és sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Veridian II bolygón. A D12, fedélzetén a renegát Duras Nővérekkel megsemmisült az Enterprise-al vívott csatában