Nultér katapult

A Voyager 2376-ban találkozott egy Tash nevű idegennel aki egy ilyen nulltér katapultot épített amellyel néhány óra alatt akár ezer fényévet is meg lehet tenni a Voyagert e miatt természetesen érdekelte a dolog. Tash azért építette a katapultot hogy hazajusson mivel éppen egy instabil féregjáratot tanulmányozott amikor az beszívta őt és a hajóját így tíz éves haza felé vetető út várt volna rá.

A szerkezet erős 2 oldalból álló vázán 8 graviton projektor található amelyeket tetrion reaktor működtet. A katapultálandó hajó a kétrészes váz közé áll majd a projektorokból sugár szerűen kiáramló gravitonok meglökik a hajót egyenesen a nulltérbe. Ezek után néhány óra múlva kilép a nulltérből néhány ezer fényév távolságra.

Mikor azonban a Voyager megérkezett a reaktor egy tesztutazás miatt túlterhelődött az akkor kilőtt szonda hatezer fényévnyire bukkant fel. A Voyager segített megjavítani a katapultot cserébe azért hogy ha már Tashnak nem kell ők is használhassák. Miután Tash szerencsésen hazaért a Voyager még kilőtt egy-két szondát majd ő maga is útnak indult. Egy óra alatt 30 szektornyit utaztak megspórolva ezzel három évet.

Hétkilenced kiderítette hogy a katapultot működtető tetrion reaktor a Gondviselő állomásáról származik mivel a robbanás előtt azt eltarnszportálták majd a reaktor hosszú útra indult. Janewaynek eleinte aggályai voltak a felszínre került bizonyítékok miatt Tash-al szemben de végül engedélyezte a Voyager katapultálását.

Related Bejegyzések