Soliton hullám meghajtó

A hajtóművet 2368-ban fejlesztette ki Dr. Ja’Dar aki felajánlotta egyedülálló tervét a Föderációnak- szubtéri sebességgel haladni szubtérhajtómű nélkül. A hajtómű ugy működik hogy egy űrben lévő soliton hullám-ot generáló eszköz ilyen hullámot bocsát a mozgásba hozandó hajóra így az magas szubtéri fokozaton elindul. A hajót úgy léptetik ki a szubtérből hogy egy másik generátorral kioltják a soliton hullámot így a hajó kiesik a szubtérből és megáll.

Az első tesztre 2368-ban került sor a hullám gerjesztésével nem is volt probléma de a szubtérben haladó próba hajó a fellépő nyíróerők miatt megsemmisült így a hullám egyedül haladt tovább. A hullámnak ezután megnőtt az ereje és a sebessége illetve eltért az eredeti útvonalától veszélybe sodorva így egy lakott bolygót. Mivel a kioltó generátorok nem voltak képesek megállítani az Enterprise-D-nek kellett megállítania úgy hogy belelőtt egy fotontorpedót. A Föderáció folytatta a kísérleteket de még nem értek el nagyobb sikereket.

Related Bejegyzések