Xindi

Az Föld elpusztítására tervezett idegen szonda kezdetben teljesen rejtélyes volt. Semmilyen nyom nem

Vízi xindik
Vízi xindik

utalt arra, hogy honnan érkezett, és ki készítette.

Szerencsére a rejtély hamarosan részben megoldódott. A szulibánoktól szerzett információk szerint egy xindi nevű faj küldte a szondát. Az NX osztályú Enterprise-t küldték, hogy megtalálja a xindiket az űr egy anomáliákkal teli részében, a Térségben.

A xindi valójában öt különböző értelmes fajból áll, mindegyikük különböző bolygón jött létre. Az ötök komplex kapcsolatot építettek ki egymás között, amelyben a szövetségek folyamatosan változnak. Nem ismeretlenek a két vagy több faj közti háborúk sem, és az egyik ilyen előuszította a xindi anyavilágot is, valamint a hatodik fajt, a madárszerűeket.

Rovar xindi
Rovar xindi

A megmaradt ötök:

Vizi: A vizi-xindik azon kevés ismert fajok egyike, amelyek jobban érzik magukat a víz alatt, mint a szárazföldön. Egy kicsit még mindig rejtélyesek, gyakran visszahúzódnak, és hagyják, hogy a többi faj hozza meg a döntéseke.

Rovar: Leginkább egy humanoid hangyához hasonlítanak; általában arrogánsak és agresszívak. Egyike azon csoportnak, amelyik erőltette a Föld elleni támadást. A rovarok csak kb. 12 évig élnek. Nemnélküliek, minden rovar

Főemlős xindi
Főemlős xindi

képes tojást rakni. A tojásoknak szokatlan védelmi mechanizmusuk van: olyan anyagot szórnak ki, amely egy képes megfertőzni egy közeli személyt, akiben erős ösztön alakul ki, hogy megvédje a tojásokat.

Főemlősök: A leginkább humanoid xindik. A főemlősök kevésbé agresszívak, mint a többiek, de ezen felül jóval ravaszabb és körmönfontabba természetük. Ők is az emberiség elleni támadás pártolói.

Hüllők: A rovarokhoz hasonlóan igen agresszívak, és igen hajlamosak a xenofóbiáig terjedő paranoiára. A hüllők és a rovarok pusztították el a xindi anyabolygót, véget vetve a száz évig tartó háborúnak.

 

Hüllő xindi
Hüllő xindi

Lajhárszerűek: A lajhárszerű egyik legemberibb faja a xindiknek. Eléggé különös megjelenésük ellenére jóval békésebbek, mint a hüllő- vagy a rovar-xindik. Közülük néhányan az emberek szövetségese lett, és igyekeztek véget vetni az emberek és a xindik közti ellenségeskedésnek.

Lajhárszerű xindi
Lajhárszerű xindi

Related Bejegyzések